Jegyzet

Kortárs tánc, Képzés, Leonardo

Petrova Mira: A ponderosai csoda

Ponderosa Movement & Discovery 2013 – JEGYZET I.

mary leadEleinte nem volt könnyű levakarnom a tekintetemet egyes személyek szimplán külső megjelenésükből adódó fókuszvonzó jellegéről, és igyekeztem minél hosszabbra nyújtani a kiadott feladat viccként történő értelmezésének időszakát is. De korántsem viccről volt szó.

Cikk folytatása

Kortárs tánc, Mozgásszínház

Turbuly Lilla: Testközelben

thea-leadTánc- és mozgásszínházi előadások a Thealter Fesztiválon - JEGYZET 

Ahogy az a szakmai beszélgetéseken kiderült, a fizikai színház fogalmi meghatározására sem az egyik legjelentősebb hazai képviselőjének tartott Horváth Csaba, sem a negyedik éve ezen a szakon tanuló egyetemisták nem vállalkoztak.

Cikk folytatása

Mozgásszínház

Komjáthy Zsuzsanna: A henyélő kritikus esete a szépséges Majomkirállyal

Guoguang Opera Company: A Majomkirály: Galibák a mennyei palotában – JEGYZET

majom-leadA pekingi opera dramaturgiája és időkezelése is egészen más, sőt szokatlan a nyugati előadásokon nevelődött tekintetnek. A felsorakozó jelenetek ugyanis nem ok-okozati, inkább mellérendelő viszonyban állnak egymással; rajtuk a sűrítés és magyarázat halvány árnyékát sem vélhetjük felfedezni.

Cikk folytatása

Kortárs tánc

Petrova Mira: Nem Pusztán egy darab

Szögi Csaba: Puszta – JEGYZET

puszta-leadMikor végre Szögi Csabával együtt mi is elérjük az áhított vödröt, talán megpihenésre, az államvizsgát követő új életre számítunk, azonban hamar rá kell döbbennünk, hogy még csak most kezdődik az életben maradásért vívott harc, és minden eddig szerzett ismeret felülíródik.

Cikk folytatása

Néptánc

Kutszegi Csaba: Csűrdöngölős csűr nélkül

XXII. Szolnoki Országos Néptáncfesztivál – JEGYZET

szolnok-leadA fesztivál versenyprogramja tulajdonképpen – mint egy elé tartott tükör – a szakma szürkeállományának állapotát-színvonalát tükrözte vissza. Ezzel senkit sem sértek meg, hiszen az összkép színvonalas és némiképp sokszínű is volt. De markáns, terjedő újító kedv nem volt felfedezhető, kockázatvállalás helyett inkább biztonságra törekvés jellemezte az idei felhozatalt.

Cikk folytatása

Kortárs tánc

Petrova Mira: „Nekem Táncolj!”

Budapest Tánciskola: Jó veletek – JEGYZET

buti trafo leadA táncok túlnyomó része improvizáció, mely az előadás szünetében az egész épületet birtokba vevő tanulók játékos mozgáskombinációival társítva még inkább erősíti a szabad átjárás, a baráti beállítottság és a „tárt karok" érzetét. A pénztárban jegyünkhöz kettő az egyben térképet és programleírást is kapunk, mely segít tájékozódni a színháztermen kívüli látnivalók felkutatásában.

Cikk folytatása

Néptánc

Kutszegi Csaba: Gondolatok Szarvasének közben

Magyar Állami Népi Együttes: Szarvasének – JEGYZET

szarvasének-lead...nem a történetet mesélik el táncban. És nem is táncokat meg viseleteket vonultatnak fel, hogy bebizonyítsák róluk, milyen szépek. Hangulatokat, érzéseket megjelenítő képeket szerkesztenek össze lírai kompozíciókká. A mozgásban, viseletben, énekben, zenében persze a folklorisztikus elemek dominánsak, de a szerkesztés- és fogalmazásmód velejéig kortársi szemléletű.

Cikk folytatása

Kortárs tánc, Balett

Turbuly Lilla: Nemek és igenek

Budapest Táncszínház: Stravinsky Inspirációk – JEGYZET

lead-stravinskyHa A tűzmadárban a jó és a gonosz, a fekete és a fehér harcol egymással, a Földi Béla által koreografált Imagine alapszíne egyértelműen a fekete. Még akkor is, ha a háttérként szolgáló fehér vászonra kivetítenek egy vörös foltot, ami lehet egyszerűen csak utalás a tűzre (és így A tűzmadár zeneszerzőjére), de emlékeztet egy embrió ultrahangos felvételére is.

Cikk folytatása

Ragozott névmás BUTI-módra

Kutszegi Csaba jegyzete a Veletek előadásáról

lead veletek...csak készségeket érdemes fejleszteni, mert a konkrét ismeret már el is avul, mire a diplomán megszárad a tinta. Ez a művészetekben is így van. Ugyanazokra a mozdulatokra, amelyeket évekig gyakorolt a növendék az iskolában, társulatnál (vagy professzionális egyéni munkában) ugyanúgy már sohasem lesz szükség.

Cikk folytatása