Kortárs tánc
Feledi Project: Psyché – JEGYZET
A Feledi János rendezte-koreografálta Psychét még egy-két évtizeddel ezelőtt mozgásvilágában és alapkoncepciójában is a merész, újító szemléletű előadások közé sorolhattuk volna. Mára viszont egyszerűen szokványos színpaditánc-közhellyé vált a koncepció, mely egy történetből nem a cselekményt ábrázolja, hanem a főszereplők egymás közötti viszonyrendszerét ragadja ki.
Cikk folytatása
Kortárs tánc
Az amszterdami HJS – JEGYZET
Az Alapítvány Hollandia egyik legtekintélyesebb balett-táncosáról, Henny Jurriënsről kapta a nevét, akinek felívelő karrierjét egy tragikus autóbaleset törte derékba. A stúdió az ő szellemiségét élteti tovább, mely szerint: „egy táncos kreativitása akkor ér véget, amikor elkezd elégedett lenni saját teljesítményével".
Cikk folytatása
Kortárs tánc
Beszámoló Natalia Iwaniec Gaga-kurzusának demonstrációjáról – JEGYZET
Nem szép dolog árulkodni, de – mint a próbafolyamat egy résztvevője – felsorolom, milyen kotta szerint dolgoztak a táncosok.
Cikk folytatása
Néptánc
Fókuszban a koreográfusok – Az idei Zalai Kamaratánc Fesztivál díjnyertes koreográfiái – JEGYZET
Figyelemre érdemes kezdeményezés indult a Hagyományok Házában: a Magyar Táncművészek Szövetségével karöltve, egy előadássorozattal „a színpadi néptáncművészet kiemelkedő, fiatal koreográfusait állítják fókuszba".
Cikk folytatása
Kortárs tánc
Ötéves a Duda Éva Társulat – JEGYZET
A megalakulásának ötödik évfordulóját ünneplő Duda Éva Társulat ötnapos mini fesztivált szervezett, amelyen öt különböző előadást játszottak. A fesztiválokon a nézőnek annyi a dolga, hogy eljöjjön az előadásokra, a hivatásos néző pedig (aki már látta a darabokat) elgondolkodhat azon, hogy egy ilyen fesztivál kapcsán mi mindenen érdemes elgondolkodnia.
Cikk folytatása
Kortárs tánc, Balett, Néptánc
VIII. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó – JEGYZET
Október 1. és 5. között zajlott a VIII. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó, melyen a honi táncélet kiválóságaiban gyönyörködhetett a pécsi publikum. A néhány éve már csak a nevében nemzetközi találkozó eme jelzőjét idén is sokféleképpen próbálták körülírni, mulattatóbbnál mulattatóbb magyarázatok hangzottak el, az igazsághoz legközelebb mégis a hivatalos verzió áll: a nemzetközi jelző legfeljebb a találkozó hősi múltjára emlékeztet és a soha ki nem hunyó jövőbe vetett reményt takarja.
Cikk folytatása
Kortárs tánc
KET: IKF (Ifjú Koreográfusok Fóruma); Fázisok-sorozat – JEGYZET
...ott valami nem stimmel, ahol már a kezdők is magabiztosan uralják a szakma gyakorlati fogásait, működtetik formális eszköztárát. Nincs már mit ellesni a pályájuk csúcsán levő, több évtizede alkotóktól? Ha nincs, akkor a műfaj már bejárta a bejárható fejlődési ívét, és csöndes kihűlés vár rá (tudjuk, a legfényesebb csillagok is így járnak egyszer).
Cikk folytatása
Kortárs tánc
Internationale Tanzmesse 2014 - JEGYZET
A második napon számomra az olasz Spellbound Contemporary Ballet és a Duda Éva Társulat közös blokkjával kezdődött az „előadás-maraton". A stílusában hasonló, egymást jól kiegészítő két darabban immár együtt jelent meg a nívós technikai háttértudás és a mondanivaló.
Cikk folytatása
Kortárs tánc
Román tánc-showcase 2014 - Bukarest április 28-május 4. – JEGYZET
...itt – a mostanában divatos előadások kapcsán általában is – felmerül a kérdés: az utóbbi időben miért oly' népszerű fogás, hogy a művész önmagát a színpadra kitéve, szemünkbe „köpi" frusztrációit, kvázi felelőssé téve nézőit, akik amúgy jóhiszeműen ültek be megnézni őt?
Cikk folytatása
Kortárs tánc
PLATFORMA HR fesztivál (2014. április 17-29.)
A balkáni régió kortárstáncosai egymást segítik: ha lehetőség nyílik részvételre nemzetközi együttműködésben, lehet rájuk számítani, jól és határozottan képviselik együttes érdekeiket, ezzel hosszú távon egyfajta építkezést indítanak el, azaz megalapozzák későbbi munkájukat.
Cikk folytatása