Populár, Kortárs tánc, Balett, Néptánc
Tánccal köszöntött EU-elnökség
Vida Virág jegyzete a Győri Táncművészeti Biennáléról
Az idei program, a korábbi évekhez hasonlóan igyekszik felölelni a szerteágazó táncművészet eltérő irányvonalait. Mindenféle stílus, a klasszikus balettól a kortásig, a néptánctól a divattáncokig (sőt rock balladáig!), helyet kap a rendezvényen. A fesztivál célja a sokszínű paletta megmutatása, ezért nehéz olyan koncepciót találni az összeállításban, amely a válogatás alapvető szempontját mutatná meg.
Tizenöt éves múltra tekint vissza a Duna Karnevál. Komolyzene, fúvósok, világzene, néptánc és kortárs tánc – olvashatjuk a korábbi beharangozókban. Tudj’ isten, idén mi történt pontosan. Aki a gálára vágta gálába magát, annak nemigen szúrt szemet, hogy elmaradt a fesztivál.
Alternatív kortárs táncból autentikus néptáncba cseppentem, de szemem-lelkem nem rebbent, hisz mindkettő én vagyok. Ki is merné azt állítani széles e hazában, hogy nem érdemlem meg a néptáncot, ha alteros vagyok, vagy nem érthetem meg a kortárs művészetet, ha örömmel oltom szomjam tiszta forrásból?
Mivel az értelem nem más, mint a másfajta lehetőségre utalás képessége, így aki az alternatív gondolatot korlátozza, az az értelem működésének szab gátat. Vajon milyen ember (vagy rendszer) az, amelyik így tesz? A választ mindenki találja meg maga!
Ez az egyszeri és megismételhetetlen táncest tehát játék volt talán, szólóktól kartáncig, az előadás közepén önmaga paródiájába fordulva, és onnét mosolyogva a televíziós szórakoztatóiparban népszerűsített helyzetgyakorlatokon.
Mindenesetre az aktív Antonio Gades hajdanán úgy táncolt a színpadon, hogy az embernek az volt az érzése: kicsit sem érdekli, nézik-e, vagy sem. Belső feszültsége mégis úgy áradt szét többezres nézőtereken is, hogy a leghátsó sorokban ülőket is delejes döbbenet szögezte a székhez.
Bár a bő kétszer egy óra mélyenszántó tánctörténeti elemzésre nem nyújthat alapot, de általa megragadhatóvá válik egy folyamat, amely a kezdeteitől napjainkig számos tanulsággal szolgál. Például azzal, hogy a hagyományőrző művészeteknek is muszáj minimum két évtizedenként jelentősen megújulniuk.
…láttam az előadáson az életigenlést. A törékeny Horváth Zita ihletett drámaiságában, a nagy táncossá érett Kiss Róbert minden megmozdulásában, Kulcsár Noémi tökéletes odaadásában, Feledi János férfias érzékenységében, azokban a tétova mozdulatokban, amelyekkel Barta Dóra és Csere Zoltán óvatos véglényekként becserkészi egymást, a vendégművész-koreográfus Zachár Lóránd impulzív szájtátásában…
A hirtelen változást hozó, közösen eltáncolt, de mégis egyedi stílust őrző, ezúttal megkoreografált részletek szükséges ellenpontként hatnak a szabad rögtönzés folyamatában, ahol csakis a zene és a táncosokban lezajló folyamatok vezényelnek.