Kortárs tánc, Mozgásszínház, Balett, Néptánc
Budapest Táncfesztivál II. – JEGYZET
Március elsején a MOM Kulturális Központ színházterme Kérész-kocsmává alakult át. A tájékozottak jól sejtik: a hír mögött valamilyen Artus-performansz rejlik.
Cikk folytatása
Populár, Kortárs tánc, Balett
Budapest Táncfesztivál I.– JEGYZET
Fesztivállal kapcsolatban (legyen tánc-, avagy színházi) a legnagyobb közhely, hogy színes a kínálata. Az idei Budapest Táncfesztiválról szólván e megállapítást mégsem mellőzhetem, hiszen már az első napjaiban igen eltérő műfajú és stílusú előadások szerepeltek a kínálatában.
Cikk folytatása
Kortárs tánc, Képzés, Mozgásszínház
Igaz történet alapján – tánc/színházi nevelési előadás – JEGYZET
Az előadás nagy erénye, hogy ezek a jelenetek tényleg megszólalnak, hitelesek, hús-vér karaktereket látunk, Ivanov Gábor a fiú, Bence szerepében egészen szívszorító, ahogy lelkesedik, reménykedik, csalódik.
Cikk folytatása
Néptánc
Háromszék Táncegyüttes: Az én mesém – JEGYZET
Ősi szertartáselemeket is őrző népi gyermekjátékokból, dalokból, reneszánszkori udvari táncokból, néptáncokból, sőt kortárs tánctechnikák felhasználásával készült táncetűdöket, jeleneteket láthatunk, nagyon szépen összefésült, harmonikus képekben. Soha egyetlen elem sem lóg ki, minden szervesen összeépül, s a teljes képet erősíti.
Cikk folytatása
Néptánc
Nagyvárad Táncegyüttes: Betyárvilág – JEGYZET
A halál angyalának is tekinthető „cigánylány" menti némiképp a helyzetet: az, ahogyan igen szépen énekelve, fehérre keni azoknak arcát, akik meg fognak halni, félelmetesen szép. Az ezt követő harcművészeti bemutató helyett azonban szerencsésebb lett volna további jól megkomponált, erős táncos megoldásokat látni, de az előadás nem erre épít.
Cikk folytatása
Néptánc
Maros Művészegyüttes: Szép piros hajnalban – JEGYZET
Remekül kiderül az előadásból azonban az is, hogy a csapat miben nagyon erős: kiemelten dicsérendő minden énekes megoldás, akár a szólista (Kásler Magdolna nevét mindenképpen érdemes itt megemlíteni!), akár pár szépen összeválogatott énekhang, akár a teljes tánckar szólal meg. Számomra ezek az énekes pillanatok voltak az előadás kiemelkedő pontjai.
Cikk folytatása
Udvarhely Néptáncműhely: Az aranyszőrű bárány – JEGYZET
Nem szabad, hogy az együttesek nyelvezetének, eszköztárának bővítése a saját, eredeti profil rovására menjen, mert elkerülhetetlenül oda jutunk, hogy a táncosok hivatásos művésztársulathoz méltatlanul gyenge minőségű előadások termelése közben éppen a táncos formájukat, erejüket veszítik el...
Cikk folytatása