Amit nem tudunk megnevezni, az nincs is – vélhetően ez járt a fejében Énekes Istvánnak, a Monotánc Fesztivál ötletgazdájának 2005-ben, amikor Szögi Csabával útjára indította a kétévente megrendezésre kerülő programsorozatot.
Az előadás bizonyos pontján mind a három én-típus bemutatkozik egy-egy szólóval, kifejezve az én-fejlődés menetét.
A héber Nesama jelentése: Lélek, ami az emberiség jelen idejében, a technológia bűvöletének a lelkiségtől erősen távolodó útján reménnyel szolgálhat…
A színpadon pedig fényfürdőben ragyog a test, és létezése ajándékká válik.
A KET-eseket jó nézni. Szépek, tehetségesek, reflexiókészek. Erősségük a szellem és a szem szinkronitásának művészi szabadsága.
A gondolkodó ember koreográfusa („The thinking man’s choreographer, McGregor”)…
Az előadás igazi ötletparádé, amelynek ötletei közül néhány akár részletesebb, mélyebb kifejtést is megérdemelt volna.
Régen nem egymást nézték, hanem együtt táncoltak, letisztultan. De ez jelenünktől idegen. Ma a feltuningolt áru kell és a hangzavar.
A hirtelen és precíz mozdulatok a popping-locking és a diszkótáncok világát is felidézik egy-egy pillanatra, de kétségkívül nem szórakozni látjuk Lecavalier-t.
Mitől és hogyan lehet korszerű a színpadi hagyományőrzés?
