Bozsik Yvette Társulat: Oidipusz – KRITIKA
Van az előadásnak egy különleges látványeleme: a főszereplők embernagyságú, absztrakt köveket tologatnak ide-oda, némelyiken kerek lyuk, mintha kaloda lenne, mások sziluettjükkel női- vagy férfitestet idéznek. Sajátos testmaszkok: eltakarnak, védelmet nyújtanak, de beléjük is lehet kapaszkodni, meg is tartanak.
TranzDanz: Menetfény – KRITIKA
… míg a klasszikus részek összehangolják a táncosokat, akik ilyenkor egységes lépéseikkel és körtáncukkal valamiféle paraszti közösség táncmulatságát idézik, az elektronikus, illetve trap zenei részek alatt inkább szétbomlik az egység. Ilyenkor mintha mindenki külön-külön keresne valamit, nem nézik egymás arcát, mint a körtáncok közben.
Freitas: Síró szobrok – elefántcsontból, húsból és vérből – KRITIKA
…jóval inkább tanúskodik komoly színházcsinálói, előadóművészi, mint koreográfusi kvalitásról. Ennek ellenére – vagy éppen ezért is – különleges, szép és értékes tapasztalás, ahogyan az eleinte számunkra idegen „szerzetek” belső világával azonosulunk, ahogyan lassacskán fölismerhetjük, fölfedezhetjük magunkat bennük.
Az eredményes pengeélen egyensúlyozásnak egyetlen hatékony módszere van: a folyamatos, elmélyült munka, a minden részletben jó minőségre törekvés. A nézőben ugyanis (bár tudatosan nem magyarázza meg magának), ha kidolgozott, minőségi produkciót kap, fel sem merül, hogy cserbenhagyták, sőt: a megtisztelő élmény átélésre, továbbgondolásra sarkallja.
...nem „csak" egy lányt erőszakolnak meg, nem „csak" ő válik a társadalmi hierarchiában felette álló férfiak kiszolgáltatottjává, hanem vele együtt a puszták népe már nem is a női, hanem a nemtől és korszaktól független emberi kiszolgáltatottság szimbóluma lesz.
Bizet – Scsedrin – Barta: Carmen – KRITIKA
...valami fel tudja dobni a lelki zombikként vegetáló társaságot: izgi, átöltözős-átlényegülős túlélő-show-szerű szerepjátékba kezdenek (természetesen a Carmen szereplőinek ruháiba és bőrébe bújnak), ám nem is sejtik, hogy ha a 19. századi érzelmeket keresztezik a 21. századi kiábrándult, öldöklő cinizmussal, jó páran nem fogják túlélni a show-t.
Tar Sándor–Keresztury Tibor: A te országod – KRITIKAAmit Tar ugyanis a nyelvezetében, azt Horváth a mozgásvilággal teljesíti be. Ha tetszik, valós mozdulatokká transzponálja mindazt a szövegmozgást, amit Tar a novelláiba ültetett.
Molnár Csaba – Fülöp László: Egy este 2Y - KRITIKA A kortárs tánc jól teszi, ha az elérhetetlen-utánozhatatlan, tökéletes idolt, a káprázatosan piruettező prímabalerinát letaszítja az örök piedesztálról, de nem teszi jól, ha helyette csak elefántokat rak minden szobába. Mint tudjuk, és hangoztatjuk is olykor, igazán nagy az isten állatkertje, hadd csodáljuk benne a kecses gazellákat is, kortársaink ők is.
Közép-Európa Táncszínház: Mind1 – KRITIKAAz önportré azonban az előadás egy pontján átfordul: mi, nézők kerülünk a figyelem középpontjába. Kell egy kis idő, amíg rájövök, hogy a mi mozdulataink köszönnek vissza a színpadról. Teszek egy próbát: a térdemre könyökölök, és lám, a mozdulat megismétlődik, ahogy a többieké is, egyre többféle gesztus, egyre gyorsabb tempóban.
Háromszék Táncegyüttes: Erdély – menyegző – KRITIKAÚgy tűnik, a vállalt szubjektivitás a beérett alkotót is jólesően csábította, hiszen végre egészen személyes lehetett, szinte intim mélységeket forgathatott át magában, miközben a táncos matériát, a színpadi hatás elemeit, a koreográfiai-rendezői fogásokat már biztos kézzel uralja. Ez valóban ritka, kiváltságos pillanat, szinte kötelező művé váltani.
