Péter Márta kritikája a Départs-estről
Ugyane kérdést variálhatjuk az est második felében is: mit jelent ma az, hogy darab, esetleg táncdarab? Vagy micsoda is? Molnár Csaba, aki a Budapest Tánciskola után szintén a brüsszeli intézményben folytatta tanulmányait, már nem is koreográfiát, hanem koncepciót jegyez, az előadók személyében pedig alkotótársai vannak.
Hodászi Ádám kritikája A szem muzsikájáról
A hip-hop táncos mozdulatai könnyed gördülékenységgel fordulnak bele a Liszt zenéje által életre hívott romantikus világba. A szünet után új oldalról közelítünk, a flamenco szenvedélyével lobognak egymásért nők és férfiak.
Vida Virág kritikája a MU Terminál A estről
Ha iskola, akkor elnézőbbek lehetünk a hibákkal, méricskélhetjük a „növendékek” adottságait; háttérbe szorul a koreográfia megítélése, mert módszertani tudatosságra való törekvés miatt felmentést kaphat a mellé nyúló koreográfus.
Faluhelyi Krisztián kritikája a pécsi Otellóról
…a viharjelenet földi pokolként elevenedik meg, melyből Jago emelkedik a felszínre, mintha csak az ördöggel táncolna. A modern technikákra alapuló koreográfia remekül passzol Verdi zenéjéhez – a koreográfia, a látvány és a zene egysége folytán ez az előadás talán egyik legjobb jelenete.
Legáth Zsolt kritikája a La vie en Rose – Rózsaszínház előadásáról
A második felvonásban az előadás valamelyest magára talál, ritmusa feszesebb lesz, s azt teljesítí, amit valójában mindig is ígért: önfeledt sanzonfolyamot, olykor némi édesbús melankóliával.
Varga Sándor Márton térkitöltés-elemző kritikája a Deus ex machina – Vadulva előadásáról
…a „gobizmus” jelenlegi állapotában (lévén húszas éveiben járó alkotóról szó) erősen narratív még az irány: inkább helyváltoztató mozgásokat követtet a nézők szemével, mint helyzetváltoztató finomságokat.
Szoboszlai Annamária kritikája a Trilógia Maratonról
Ez most egyszeri alkalomra remixelt változat, akárcsak ez a cikk. S miközben elhihetjük neki (én ez esetben elhiszem), hogy a magánügy lehet közügy, bizonyos leszek abban, hogy a művészetben igazán semmi sem privát.
Kutszegi Csaba kritikája a Shakespeare-mesékről
Tárnok egyszerre Shakespeare és a „csillagokban csüngő Sors”, mely a veronai szerelmesek „unt életét” majdan „gonosz csellel korahalálba kergeti”. Mindemellett rögtön fel is merül bennem a kérdés: vajon egész este ilyen „bábszínházi” Shakespeare-t fogunk látni?
Varga Sándor Márton kritikája A Vackor kalandjairól
Vackor elcsatangolása már lehetőség az első szólóra: tanítanivaló megoldás az a finom átmenet, amellyel a koreográfia szinte észrevétlenül vezeti át a színészi játékot táncprodukcióba. Színházilag ez a „Bevezetés a táncszínház világába” stúdium már nem színész-, hanem inkább közönségvezetés, ami újabb érv amellett, hogy nem pusztán gyerekelőadásról van esetünkben szó.
Hodászi Ádám kritikája a RetourAuNoirról
Ám a kopottas lámpaernyők alól, a csavart fa lámpa rudak tetejéről villanykörték sárgás fénye színezi az előadást. Teremtenek intim otthoni hangulatot, beidézik a városszéli ódon, kétemeletes polgári házak miliőjét, ami körül farkasember ólálkodik. Ebben persze segít a zajzenéből kiszüremlő szélzúgás, lépcsőrecsegés.
