Kutszegi Csaba kritikája a Pécsi Tánctalálkozóról
Atavisztikus-animális véglények ránganak-dübörögnek-vonaglanak, vagy éppen fallikus szimbólumoknak is beillő kéz-, kar- és fejdíszek lassú, lírai mozgatásával révülnek, néhány egyed ugyan meg-megküzd egymással, de szinte senki nem érinti meg a másikat, valahogy – modern emberre jellemzően – kvázi-közösségben, a szubjektumokban belül játszódik le a harc, a kiválasztás, az áldozathozatal.
Cikk folytatása
Kortárs tánc, Mozgásszínház
Kutszegi Csaba kritikája A tiszta mézről
A sztori és részletei éppen válhatnának szimbolikussá és többletjelentésűvé is, de az előadáson ez nem történik meg. Sőt, a „művészi áthallások” erőltetése többször ügyetlenre sikeredik. Krisztik Csaba például elhagyott, megunt kedvesét szemétnek tartja, szemétnek nevezi, úgy ott hagyja, mint a szemetet, és itt a nézőnek kötelező a bányába hordott és ott hagyott szemétre asszociálnia.
Cikk folytatása
Kortárs tánc, Balett
Hézső István kritikája párizsi és amszterdami balettelőadásokról
Nem véletlen, hogy a párizsi opera több Kylián-művet is repertoáron tart, hiszen a koreográfia művészetének kortárs jelesei, mint Mats Ek, William Forsythe is boldogan tanítják be alkotásaikat a társulatnak. Ez az egyetlen együttes, melynek Pina Bausch is átengedte néhány művét, hiszen koreográfiái itt sokszor új dimenziókat nyertek.
Cikk folytatása
Képzés, Balett
Kutszegi Csaba kritikája – Kanyó Béla fotóival – a Magyar Táncművészeti Főiskola vizsgaelőadásáról
Csupa játék, móka, poénkodás – lubickolt is benne rendesen a társaság. A pályán a siker érdekében majd együtt kell hozni a három felvonásban néha külön-külön felmutatott erényeket: egyszerre kell törekedni iskolázott technikai fegyelemre, átélt előadóművészetre és ha kell, önfeledt humorra.
Cikk folytatása
Kortárs tánc, Balett
Szoboszlai Annamária kritikája a XI. Kortárs Koreográfusok Estjéről
Új nevek fedezhetők fel a koreográfusok közt, például Annabelle Ochoa Lopezé, aki régebbi (2006-os, illetve 2009-es) koreográfiáit tanította be az Operaház kortárs szekciójának. De vannak egészen fiatalok is, mint Jalonen Jenna és Rónai Attila. Ők nyerték meg a májusi, Trafóban rendezett főiskolai koreográfusversenyt, s valószínűleg így kerültek a „nagyok” közé a programba.
Cikk folytatása
Balett
Spicc Manci kritikája az Operaház Örvényben-balettestjéről
Lukács néhány éve a magyar balettművészet Csaba királyfija: ha az operaházi balett-megújulást várók feltekintenek az égre, Lukács András képében várják a reménységet. A koreográfus kevés szereplős egyfelvonásosokkal már többször bizonyította is kiemelkedő tehetségét, ezúttal egykori, hasonló című kettősét bővítette ki tizennyolc szereplős koreográfiává.
Cikk folytatása
Kortárs tánc, Képzés, Balett
Szoboszlai Annamária a Magyar Táncművészeti Főiskola modern szakirányú vizsgaestjéről
Míg egy hagyományainál fogva klasszikus struktúra (esetünkben a MTF-é) elsősorban a testet akarja kiművelni, alkalmassá tenni a balett, a különböző színpadi táncok technikailag magas szintű előadására, addig a „kortárs” az ember felől, lehetőségei, alkata, irányultsága felől közelít a cél, vagyis az autonóm művésszé nevelés felé (külön hangsúlyozva a testtudat magas szintre emelését).
Cikk folytatása
Kortárs tánc, Képzés
Török Ákos kritikája a Budapest Tánciskola estjéről
A Budapest Tánciskola estje tizenhúsz színpadon lévő előadóval még inkább a mozgásbörze érzetét kelti, ráadásul olyan kevés idő jut egy-egy táncosra, hogy az egész saját értelmét tűnik eloldani. A koreográfiák egyébként szemmel láthatóan passzolnak az előadókra, amelynek pozitív nézőtéri hozadéka, hogy egy élvezhető előadást látunk, negatív szakmai következménye, hogy a fiatalokat nem „próbálják meg” a koreográfusok.
Cikk folytatása
Kortárs tánc, Mozgásszínház
Markó Róbert kritikája a Gyászról
Többnyire hiába a beszéd és mozgás érzékletes, okos szimultaneitásából megalkotott képek, ha a mozgásnyelv jóval sokszínűbb és beszédesebb az elmondottaknál, az ember derül, de semmi több, a szűk két óra alatt egyre fogy az esélye, hogy valami téttel bíró fog történni.
Cikk folytatása
Kortárs tánc
Szoboszlai Annamária kritikája a Faunról
Bár az erotikus kontaktokban szárazon „fürdőző” koreográfus észlelhetően beleírta a történetbe a különb, a jobb (vagy egyszerűen csak a „más”) tragédiáját, attól még a Faun nem más, mint egy színpadon, táncban, táncosokkal felturbósított szimpla orgia. E mellett, felett: egy látványos, jól fotózható vizes show.
Cikk folytatása