Artus Szabadzenei Műhely: Visszaröpülés – KRITIKA
Erre hívják fel az Artus Szabadzenei Műhely alkotói a kortársaik figyelmét: ahhoz, hogy szabadok legyenek, meg kell próbálniuk a repülést az élet tömött, forró folyosóiból álló nyílegyenes labirintusában. Hiszen repülés nélkül nincs zuhanás, zuhanás nélkül szabadság, szabadság nélkül pedig élet.
Hodworks: A halandóság feltételei – KRITIKA
A változatos, olykor extrém módon viselt ruhadarabok, fejre tekert pólók, elfordult melltartók, farpofák közé szorult gatyák részben felfedik a „mozgó anyag szerkezetét", az izmokat, ízületeket, mellet, herezacskót, péniszt, amit most egy női kéz is megragad, ám a szerv, hál' istennek, a szakítópróba ellenére is helyén marad...
Bodor Johanna: Nem baj, majd megértem – könyvrecenzió a KútszéliStílus.hu-n
A keménységet, amit a balettórán tanult, alkalmazta az életben, a konok kitartást, amire az életben kényszerült, kamatoztatta a táncban. Mindeközben milyen unalmas lehetett Svájcban élni...
A Magyar Táncművészeti Főiskola IX. évfolyamos balettművész hallgatóinak vizsgaelőadása – KRITIKA
Az idei Vizsgakoncert erős, feszes előadás. A sok gyakorlás, az élő zenei kíséret (a harmadik, modern táncos egységet kivéve) érezhetően jól hatott az ifjú táncművészekre, a felfokozott hangulatot kivétel nélkül mindenki előnyére tudta fordítani.
Kortárs Koreográfusok Estje XV. – KRITIKA
Az egy vagy kétszavas címek, az egytől öt táncost (általában magát a koreográfust is) színpadra hívó táncszámok, a bejátszott, változatos zenék, a játék a fényekkel, néha kellékhasználat és a nem túlbonyolított jelmezek biztosították a táncszínházi körülményeket ahhoz, hogy a táncos mint energiaforrás a maga puritán valójában feltárhassa magát.
Ultima Vez: booty Looting – KRITIKA
...mintha a nem látott jeleneteknél a képzelet által kivetített kép közelebb esne az utólag megmutatott fotóhoz. Vagy csak úgy látjuk, mert úgy akarjuk látni? Paradox módon a fotóművészet ebben az előadásban saját korlátaira is felhívja a figyelmet, már ami a valóság dokumentálást illeti, miközben művészetként, egy másik valóság konstruálójaként lép fel.
Liquid Loft/Chris Haring: Deep Dish – KRITIKA
A produkció ugyanis, amely – az alkotók saját bevallása szerint – Hieronymus Bosch Gyönyörök kertje című triptichonjának ihletésére készült, a festményhez, valamint az Éluard-költeményhez hasonlóan az érzékiséget az élet szervességére bontja le, s úgy tűnik, a káoszt magába sűrítő középpontot keresi.
Góbi Rita Társulat: Ne hisztizz! – KRITIKA
Csakhamar homályos alak tűnik elő a sötétből, Góbi Rita alakja, aki szaggatott, dezorientált karcsapások kíséretében, a fekete talajon tükröződő képmása fölött térdepel. Akárcsak Narcissus, ő is önmagával néz farkasszemet.
VI. Nemzetközi Monotánc Fesztivál – KRITIKA
A szóló műfaja nem új, történelmünk során hol a pénzhiány, hol a politika, hol mindkettő együttes nyomása miatt hajtott ki tömegével e vadvirág, amely épp ezért mindig is eleven marad. Már létezése is egyfajta protestálás. Ezért tán nem botorság úgy vélni, hogy aki másnak vagy önmagának szólót kreál, annak személyes mondanivalója van.
Molnár Csaba: Dekameron – KRITIKA
Molnár debütáns opusa fölszabadító élmény, részint, mert szembesít az esendőségünkkel, az elveszettség érzésével, és a másság, az egyéniség vállalására buzdít. Hitellel. Mert a hangütése bátor, sallangtalan, humánus, és kicseng belőle a pöfeteg nyájszellemet elutasító kíváncsiság, az elfogadás, a nyíltság, az őszinteség.
