ƧUTЯA – Artus szútrák – KRITIKA
A pengetett gumihúrok az élő fát az élő emberrel kötik össze, ez arra irányítja a figyelmet, hogy az eleven zene mindenhol jelen van. Ezen a ponton jut el oda az előadás, hogy a tárgyak zörejeitől kezdve, a mobiltelefonon felhangzó zeneszámokon és a rézhuzal-harangjátékon keresztül elénk tárja a legszorosabb értelemben vett élő zene élményét. A fizika itt válik művészetté...
Zárlat – KRITIKA
Habár minden vég egy újabb kezdetet is jelent, itt a magába fordulás, a benne foglaltság érhető inkább tetten. Az együtt eltöltött műhelymunka elsiratása. Ennek megfelelően a nézőkről nem is igen vettek tudomást...
Duda Éva Társulat: Flashback – Egy kiállítás képei – KRITIKA
...ahol a múlt eltűnik, a jövő meg kiszámíthatatlan, ott nincs min gondolkozni, esetleg ismerős szimbólumokba lehet kapaszkodni. De a bajt tetézi, hogy általában a kapaszkodó viszonya nem tisztázható már a szimbólumhoz (lásd a spicc-cipő kapcsolatát a kortárs tánccal).
Fehér Ferenc: Morgan és Freeman – KRITIKA
Erős legény ez a Freeman, időnként ugyan lefárad, elalél, piheg, de aztán föléled, s újfent szájába kapja Morgan pólóját, hogy tovább araszoljon vele az áhított irányba. A mutatvány tökéletes, minden részlete a táncos-koreográfust jellemzi.
Jérôme Bel: The Show Must Go On – KRITIKA
Saját magunkat látjuk viszont a színpadon, ahogy a suli diszkóban roptuk, ahogy egy fáradt nap után kiengedve a gőzt, ugrálunk a nappaliban a kedvenc zenénkre, vagy ahogy a Titanic romantikus jelenetét imitálva, széttart karokkal állunk a hajó orránál, és reménykedünk, hogy Leonardo DiCaprio odalép mögénk.
Tánc a Budapesti Tavaszi Fesztiválon - KRITIKA
Két vendégszereplést (a Vertigo Dance Company Vertigo 20 és az Eifman Balett Rodin című előadását), valamint egy hazai bemutatót (a Közép-Európa Táncszínház Peregrinusok című, három egyfelvonásosból álló estjét) láttam az idei fesztiválon.
Lit és Mix könyve; Wilhelm-dalok – KRITIKA
Korunk ugyanis egyre kevéssé érti a költészetet (legyen az verbális vagy színpadi), a múlt bölcsességeibe és értékeibe kapaszkodót pedig nem ritkán egyszerűen hülyének nézik, pláne ha alkotó- és/vagy előadóművészként elvont, kortárs művészi formákban interpretálja viszonyulását hagyományhoz és jelenhez.
Frenák Pál Társulat: Tricks & Tracks 2. – KRITIKA
...ősi rettenetek emlékét is felkelti a jelenet: mintha liánon lógó boszorkány hullana az égből a földön túli erőkkel szemben védtelen földi harcosra. És mindez persze (csak) egy férfi – nő kapcsolat ábrázolása (is).
Duda Éva Társulat: Simeon – KRITIKA
Csuzi például egy pillanatig sem törődik a cselekményességgel vagy azzal, hogy a fentebb vázolt kerettörténetből bármit is ismertessen. Sőt, azzal sem sokat foglalkozik, hogy kerek-egész illúziók bölcsőjében édesded szendergésbe ringassa nézőit, és a közérthetőség cumiját, ha ügyetlen szájacskájukból kipottyant volna, gügyögve visszapasszírozza.
Lehár Ferenc – Ronald Hynd: A víg özvegy – KRITIKA
Elégtelen támogatások és fogyó egyéb források idején a lapkészítők trükközni kénytelenek. Leginkább azért, mert a szívtelen kritikusok pénzt kérnek a cikkeikért. Sőt, odáig fajult a helyzet, hogy még a főszerkesztők is inkább honoráriumért írnak, mint ingyen, pedig ők aztán bármikor jóllakhatnak: a dicsőség habzsolása mellett ehetnek fényt is. De szerencsére akadnak még lapok, ahol fizetnek a cikkért...
