Duna Művészegyüttes: Magyar anzix – KRITIKA
A lakodalmasban kirajzolódó, ezúttal igen sterilnek ható látszatidillre a második felvonás erős kontúrjai, éles sötétjei és fényei kontráznak. Amilyen beazonosíthatatlanul sokszínű az a néptáncanyag, amivel a táncosok az est első felében dolgoznak, épp annyira heterogén képet mutat mozgás és zene szempontjából az est második fele.
Nem értem, de veletek nevetek – Finálé – KRITIKA
A Budapest-Bécs útvonalon – és olykor Moszkváig hatóan is – az operett kulináris műfaj, ínyenceknek való és népnek szánt antidepresszáns. Szép, cirádás, könnyeztető. Fényes nagybelépők és sötét mellékutcák mesedrámája.
Compagnie Maguy Marin: May B – KRITIKA
...ebben a látszólag mechanikus és embertelen világban lassanként arcok, relációk, érzelmek születnek: harc, szerelem, félelem, harag, hűtlenség, magány. Meg „szavak" is, pontosabban az ürítés, kielégülés, fizikai megerőltetés artikulálatlan hangjaiból a káromkodás, veszekedés indulathangsorai, az öröm éneklő kitörései.
Szegedi Kortárs Balett: Stabat Mater – KRITIKA
Az egyedivel szemben az általános jelenik meg, mégis a spirituális oldaláról is hű kifejezési formát követelő bibliai jelenet terhétől megszabadulva, az általánosabb megfogalmazás mentén egyre mélyebb és tartalmasabb szintekre jut Juronics. S noha a hol asztalként, hol fejfákként, sírkamrákként, lépcsőfokokként, illetve keresztként funkcionáló fehér térelemek kénytelenek magukra venni a különböző, többek közt a Madonnát és gyermekét ábrázoló képek vizuális tehertételét, a koreográfia fontos lépéseket tesz egy elvontabb, szimbolikusabb kifejezésmód felé.
Gergye Krisztián Társulata: opera amorale – KRITIKA
És hogy mitől/kitől amorális ez az opera? Erre a kérdésre az előadás egyik kedvenc szavával felelhetnénk, ami nem más, mint a kő. Kő mint (kő)színház, kő mint kell. Ez az előadás pedig most a függetlenek kontra „kő kő" háborúban legalább egy színházi akció erejéig nem kenyérrel dob vissza, hanem kővel.
Bozsik Yvette Társulat: Bolero; Tavaszi áldozat – KRITIKA
A tavaszi szél veszedelmes szenvedélyét árasztja a Bozsik Yvette Társulat áprilisi bemutatója a Nemzeti Táncszínházban. A Bolero és a Tavaszi áldozat a megújuló természet és a Tűzmadár újraértelmezésének felkavaró, szélsőségesen szeszélyes áprilisi pillanata.
PR-Evolution: Egy nap dátum nélkül; Magdaléna – KRITIKA
A meghajlásnál az előadók kifejező arcát fürkészve (melyeken az elmúlt ötven perc élményei láthatók), sokkal többet kapok az érzelmi töltetből, mint azt megelőzően. Szemükben a kitartó közös munka végeredményét követő jóleső kimerültség, a csapatszellem, az adni akarás ereje csillog.
Kun Attila: Horda – KRITIKA
Leginkább ez zavar a Hordában: a koncepcionális építkezés helyett provizórikusan létrejövő táncnyelvi eklektika. Ez abban is tetten érhető, hogy igen sokszor a laza, ősi-kortárs-kaotikus térformákat – koreográfiailag indokolatlanul – letisztult, (neo)klasszikus térformák váltogatják, értsd: a hordatagok, miközben hirtelen nyelvet váltanak, egyszer csak elegáns duókat, triókat pedánsan egyszerre táncoló tánckarrá változnak.
South Bohemian Ballet – Magyar Balett Színház: Zero Gravity – KRITIKA
Az eklektikusnak ígérkező est – eklektika tekintetében – nem okoz meglepetést. Rui Horta (Napi események), Egerházi Attila (Elveszett érzékek, Zero Gravity) és a már említett Petr Zuska (Mária álma) koreográfiája a modern/kortárs balett különböző arcait mutatja meg a nézőknek.
Frenák Pál Társulat: X&Y – KRITIKA
Az X&Y teremtéstörténet. Éppen ezért bukástörténet. Figurái végigjárják a stációkat, föntről le, kizuhanva a háló nyers és mégis éteri édenéből, egészen a kemény földig, majd visszakapaszkodnak a magasba, ártatlanságukat is elvesztve, tudatlanul, a fizikaiság/érzékiség ösztöni kondícióitól vezérelve.
