Vida Virág kritikája a Bábelről
A metronómok két alkalommal szólalnak meg. Először bábeli zűrzavarban össze-vissza vernek, majd az előadás végén, Nagy Csilla szólója után hasonlóan kezdik, de a hosszasan leúszó fényben egyszerre csak átveszik egymás ütemét. A színháztermet megszálló csendben jól hallatszik, ahogyan a sok „nyelvből” egy lesz – éppen fordítva, mint ahogyan a mítoszban.
Ady Mária kritikája az Auráról
„Mintha valaki más lennék, vagy inkább valahol máshol” – hangzik fel a Tóth Krisztina-töredék. De ez valójában az idézett irodalmi szövegek kontextusa és felismerése, nem pedig az előadásé. A gondolatokat ugyanis a koreográfia, a szokatlanul egyhangú ruhák és fények alig-alig árnyalják, kevéssé gazdagítják. Nemcsak az előző előadások sokoldalú anyaghasználata, de a színei is eltűnnek, és marad a mindent szintetizáló fehér.
Legáth Zsolt az L1danceFest-ről
A nyitónap négy előadása sokszínű stíluskavalkádot hozott, s rögtön idézőjelbe tette a táncfesztivál elnevezés érvényességét, tekintve, hogy a tánc meghatározó formai elemként csak a La Intrusa Danza klasszikus férfi-nő kettősében jelent meg.
Kónya Orsolya kritikája a Kucokról
Hogyan találkozzon a gyermek a színházzal? Több évszázados kérdés, a Tünet Együttes viszont több évtizedes megoldáshoz nyúl: mintha a Bors néni elevenedne meg, csak kicsit kaotikusabb megoldásban, kisebb térben, nem hagyományos színpadon.
Petrova Miroljuba kritikája a Draculáról
A Dracula a kortárs táncelőadás kategóriai behatárolásából a nem kevés, nívós táncrészlet és a szerethető alkotók miatt nagy örömömre (jó értelemben) némileg kilóg, nyelvtanát tekintve viszont, az adott témának és a hazai irányvonalnak megfelelő: szenvedő szerkezetekben nincs benne hiány.
Kutszegi Csaba kritikája a Trilógia Maraton harmadik stációjáról
Jómagam – annak ellenére, hogy sok mindenről lemaradtam – kifejezetten jól szórakoztam. Tehettem ezt azért is, mert körülbelül a tízedik percben rájöttem: nem kell nekem mindenről tudnom. A színpad hátsó részének jó harmadát például egy középtájon tornyosuló termetes ló szobortól egyáltalán nem láttam.
Kutszegi Csaba kritikája a Trilógia Maraton második stációjáról
Ez a történet és az elhangzó szöveg minősége nem képes inspirálni a rendező-koreográfust. Ezért nem születik előadás. Koreográfia sincs, mert az író Gergye nem tudja megihletni a koreográfus Gergyét. Nádas Péter, Heiner Müller (és vele Hajas Tibor) szövegei ezt meg tudták tenni.
Kutszegi Csaba kritikája A szarvassá változott fiú előadásáról
Népmeséinkben, Bartók zenéjében, Juhász költeményében és Vidnyánszky rendezésében ez a bizonytalan önkeresés izzik, mint őszi szélben a galagonya ruhája. A beregszászi társulat előadása azért kitűnő, mert az önkeresés kelet-európai bizonytalanságának érzékenysége hitelesen remeg minden pillanatában.
Kutszegi Csaba kritikája a Vertical road bécsi előadásáról
Ha laudálnom kellene a Vertical roadot, nem fukarkodnék az alábbi jelzőkkel és fogalmakkal: lenyűgöző, káprázatos, felemelő, átütő erejű fizikalitás, érzékeny lelkiség, dinamizmus, szenvedély. Az előadás utáni hiányérzetemet vagy általános vegyes érzelmeim kialakulását nem is a látottak okozzák, hanem az a fölött érzett néminemű szomorúságom, hogy milyen világban is élünk.
Turbuly Lilla kritikája a Passio Reversible-performanszról
Ami ezután kezdetét veszi, az annyira tömény, annyira telített szimbólumokkal és utalásokkal, hogy az egyszeri néző csak kapkodja a fejét a sejtések, ráismerések, képzettársítások, elejtett és megtalált fonalak rengetegében, és sajnálja, hogy a szó szoros értelmében is csak egyszeri néző, mivel egyetlen alkalommal bemutatott, újraláthatatlan előadás részese lehet.
