Turbuly Lilla kritikája a Megnevezhetetlen és a Cherry-brandy előadásáról
A cherry-brandy hamiskás édessége helyett mindkét este a „nincs rendbe’ semmi” kesernyés utóízét hagyja maga után, legyen szó akár férfi-nő viszonyról, akár hatalom és ember viszonyáról, el is fárad bele a néző, mert nem könnyű szembesülni a színpadon megmutatott világgal, mégis úgy megy haza, hogy történt valami fontos ott, aminek a szemtanúja lehetett.
Kutszegi Csaba kritikája a Bál, avagy a táncos mulatság előadásáról
Már a 2004-es bemutatón is az volt a benyomásom, hogy a Bál nem tartozik Bozsik Yvette legjobb, legeredetibb alkotásai közé. Ennek ellenére a mostani felújításon teljes nyitottsággal arra készültem, hogy revideálhatom az álláspontomat. Ugyanis előfordulhat, hogy az alkotó valóban megelőzi a korát, és művének értékeire a nézőkben csak a premier után jó pár évvel alakul ki fogékonyság.
Sárosi Emőke kritikája a Nya előadásáról
Adott két eltérő világ, Franciaország és Algéria: a csillogó Párizs, a művészet fellegvára és a hatalmas afrikai sivatag. Ez a pólusosság Kelet-Európában nem ismeretlen életérzés: míg a „Nyugat” a civilizáció és az individuum fellegvára, addig a „Kelet” a hatalmas arctalan erő.
Vida Virág kritikája a Bábelről
A metronómok két alkalommal szólalnak meg. Először bábeli zűrzavarban össze-vissza vernek, majd az előadás végén, Nagy Csilla szólója után hasonlóan kezdik, de a hosszasan leúszó fényben egyszerre csak átveszik egymás ütemét. A színháztermet megszálló csendben jól hallatszik, ahogyan a sok „nyelvből” egy lesz – éppen fordítva, mint ahogyan a mítoszban.
Ady Mária kritikája az Auráról
„Mintha valaki más lennék, vagy inkább valahol máshol” – hangzik fel a Tóth Krisztina-töredék. De ez valójában az idézett irodalmi szövegek kontextusa és felismerése, nem pedig az előadásé. A gondolatokat ugyanis a koreográfia, a szokatlanul egyhangú ruhák és fények alig-alig árnyalják, kevéssé gazdagítják. Nemcsak az előző előadások sokoldalú anyaghasználata, de a színei is eltűnnek, és marad a mindent szintetizáló fehér.
Legáth Zsolt az L1danceFest-ről
A nyitónap négy előadása sokszínű stíluskavalkádot hozott, s rögtön idézőjelbe tette a táncfesztivál elnevezés érvényességét, tekintve, hogy a tánc meghatározó formai elemként csak a La Intrusa Danza klasszikus férfi-nő kettősében jelent meg.
Kónya Orsolya kritikája a Kucokról
Hogyan találkozzon a gyermek a színházzal? Több évszázados kérdés, a Tünet Együttes viszont több évtizedes megoldáshoz nyúl: mintha a Bors néni elevenedne meg, csak kicsit kaotikusabb megoldásban, kisebb térben, nem hagyományos színpadon.
Petrova Miroljuba kritikája a Draculáról
A Dracula a kortárs táncelőadás kategóriai behatárolásából a nem kevés, nívós táncrészlet és a szerethető alkotók miatt nagy örömömre (jó értelemben) némileg kilóg, nyelvtanát tekintve viszont, az adott témának és a hazai irányvonalnak megfelelő: szenvedő szerkezetekben nincs benne hiány.
Kutszegi Csaba kritikája a Trilógia Maraton harmadik stációjáról
Jómagam – annak ellenére, hogy sok mindenről lemaradtam – kifejezetten jól szórakoztam. Tehettem ezt azért is, mert körülbelül a tízedik percben rájöttem: nem kell nekem mindenről tudnom. A színpad hátsó részének jó harmadát például egy középtájon tornyosuló termetes ló szobortól egyáltalán nem láttam.
Kutszegi Csaba kritikája a Trilógia Maraton második stációjáról
Ez a történet és az elhangzó szöveg minősége nem képes inspirálni a rendező-koreográfust. Ezért nem születik előadás. Koreográfia sincs, mert az író Gergye nem tudja megihletni a koreográfus Gergyét. Nádas Péter, Heiner Müller (és vele Hajas Tibor) szövegei ezt meg tudták tenni.
