Varga Kinga: Kizökkent a világ?
Pataky Klári Társulat: Csönd -
Táncelőadást élőben nézni gyógyító erejű.
Táncelőadást élőben nézni gyógyító erejű.
Varga Csaba olyan, ösztönzően ható világot hoz létre, amely érzéki/intellektuális szemlélődésen keresztül saját világunk alapszerkezetére tereli a figyelmünket.
Mintha örök alkotótársával, Vati Tamással ars poeticának, (korai) búcsúdalnak is szánták volna az előadást.
Ebben az előadásban az emberi testek hasonlóan bánnak egymással, mint ahogyan a tárgyakkal bánnának.
Az előadás a „kifordítom-befordítom világgal” játékosan mutatja meg az élet szép és bús perceit.
…egy klasszikusnak mondható kortárs előadás abban az értelemben, hogy a néző és az előadó viszonyára, az előadás idejére, helyszínére, az egész est mivoltára vonatkozóan nem vet föl merőben új kérdéseket.
…a mélyen bennünk lakozó lélektartalmak ma is civilizált kor előtti, ősi ösztönvilágra utalnak vissza, és ha valami, hát ez összeköti a földön élő valamennyi embert.
A férfitáncosok sem maradnak el partnereik mögött, minden mozdulatuk töményen lírai szépségű…
…mintha három ember fokozatosan megszabadulva minden külső és belső kötöttségtől…
Látható lesz a tanzmainz és Sharon Eyal Soul Chain című előadása is.
…ebben az esetben is (miként az Ambernél) nyilvánvaló, hogy sokkal jobb csinálni, mint nézni.
…a technikás tánc birtoklása egyáltalán nem kell hogy a színházi szemlélet rovására menjen. Sőt!
Az október 9-ig tartó rendezvénysorozatban neves külföldi táncegyüttesek, jubiláló magyar művészek és a hazai közönség kedvencei is fellépnek.
Ma Magyarországon nem lehet nélküle megúszni az elgondolkodást a provokáló kortárs művészetekről…
Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál, Miskolc – 2. rész -
… a miskolci közönség nemcsak a színházra, de a kortárstáncra is vevő.
Az első nap mindjárt hozott nemzetközi kitekintést, hazai premiert és egy budapesti vendégelőadást is.
A Miskolci Balett meghívására a hazai és külföldi táncvilág különleges produkciói érkeznek a városba.
A hazai nemi- és szerepidentitás-hadjáratok idején minimum néggyel ellép a közbeszéd dimenziójától: valami sokkal eredendőbbet kíván megmutatni a nőkről…