Kutszegi Csaba: Nyeste vagy Jenei – az itt a kérdés!
Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál 2023 – 2. rész –
Az előadáson az volt a legnagyobb dilemmám, hogy melyikért rajongjak jobban.
Az előadáson az volt a legnagyobb dilemmám, hogy melyikért rajongjak jobban.
A két előadás, melyet most ajánlok, más-más módon, de az ember lényegét igyekszik kitapintani: a Pardes a lélek testhez kapcsolódásának spiritualitásában, míg az INK a tudatalattiban.
Legyen szó egy megfeszített, majd rezegni kezdő rugóról, repülőről, robbanásról, mindent eljátszottak.
A Színházi Olimpia keretében megrendezett Patchwork Fesztiválra három, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt ajánlható külföldi táncelőadás is érkezik a Győri Nemzeti Színházba.
…a rázúduló világ, zenék, képek, pop- és bulvárkultúra viharverései között, a füstként be-bezúduló homályban semmi mást nem csinál, mint: van.
Miért nem hallgatja meg az orvos a nő szívét is?
Az öreg, beszűkült, leépülő embernek elég már két négyzetméter, azon szeretné összerakni az életét (vagy azt, ami maradt belőle). A gyereknek is elég ugyanannyi…
…ha a partra ugrik ki, és ott marad, meghal. Akkor egyszerűen igaz lesz rá az utólag bölcs megállapítás, hogy tudniillik kár volt annyit ugrálnia.
…az immár kilencrészes K-Arcok egy jó ötlet következetes, színvonalas megvalósításával az utóbbi évek hazai kortárs táncának figyelemre méltó
teljesítménye.
…a táncosok teljes test-tetoválást imitáló dresszének bal oldalán egy nagy piros szív díszeleg. (A társulat neve egyébként a héberlev szóból ered, amely szívet jelent).
A Timothy and the Things bemutatója, a Set Your Mind Free utoljára, a L-E-V pedig újra látható a Trafóban -
Azért jár az ember az Artusba, hogy jó kérdéseket tegyenek fel neki. De kérdezni nem könnyű…
A sötétben táncolás rávilágít – a szó szoros értelmében – hármuk alapvetően kényszeredett közösségi létezésére…
…a tigris a kínai asztrológiában egy olyan gátlástalan, főleg pusztító belső erőt jelez, amellyel az embernek mindenképpen érdemes szembenézni.
Négy bemutatóval és korábbi, ikonikus előadásokkal várják a nézőket.
Talán az élet körforgása, az életbe be-, illetve kilépés ábrázolódik…
Egy belső, zizegő-zsizsegő, picit kétségbeesett, de mégis várt, izgatott állapot. Például az első férfi – női duettre gondolok…
Áthatja a rendező értelem, mely ugyan megenged magának némi szeszélyt, de sosem annyit, hogy veszélyesen közel kerüljön a káoszhoz…
Az előadás alapélménye a felszabadultság, ami az előadókról ránk is átragad: ha Silvia Gribaudi és a többiek is jól tudják magukat érezni ebben a helyzetben, mi miért ne tennénk ugyanezt?!