Június közepén a tánc hívei elutazhatnak Győrbe, a Magyar Táncfesztiválra, de kirándulhatnak Kápolnásnyékre is, a Frenák Társulat által szervezett Café de la Dance Fesztiválra. Azért a Budapesten maradóknak is tudunk mit ajánlani, egyenesen Algériából.
„Az M Studióban azt tapasztaltam, hogy a táncosok nagyon nyitottak a különbözőségekre, a megszokottól eltérőre. És sokkal motiváltabbak, elszántabbak, mint az itthoniak.”
A Színházi Olimpia júniusi tánckínálatában szép számmal találhatók nagy társulatok nagyszínpadi produkciói, és külön öröm, hogy ezek több vidéki városban is láthatók lesznek.
A fesztivál neve: TÁNC; sorszáma: XXV.; meghatározása: nemzetközi kortárs fesztivál – mindezekből, főleg a meghatározásból az következik, hogy minden jöhet bele a világ bármely pontjáról, amit élő előadó performál.
…idén a külföldi produkciók látványosan lemossák a magyarokét.
A Tchaïkaóda a színházért, a profán, de szent színházcsinálókért, a csodálatos, kiismerhetetlen női lélekért, minden tenni akaró, kreatív, értéket létrehozó emberért.
Nálam mindent vitt a második nap utolsó előadása, a belga Compagnie Belova–Iacobelli Tchaïkája.
…a föld felé mutató erővonalakban fölsejlik az élet egy lényegi, spirituális aspektusa: mindenki része egy nagyobb egésznek.
Elképesztően hatásos, izgalmas mozgást mutatott meg, olyan tánc addig még egyszerűen nem volt.
Mindkét klasszikus remek ugródeszkaként szolgálhat, ha az alkotóknak van bátorságuk fejest ugrani, és egy kortárs olvasatot a felszínre hozni.
A dramatikus gondolkodást vagy egyszerűen a tartalmas gondolatiságot nagyon fontosnak tartom a táncban…
Míg a Car(wo)men inkább csak inspirációként tekint Merimée regényére és Bizet operájára, a szegedi Leara történetet is elmeséli.
„Ezt nem hiszem el” – mondja a szünetben a mellettem ülő lány a partnerének, akik, mint kiderül, mindketten a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói.
A hét zseniális táncos által megjelenített karakterek közt kibontakozó kapcsolatok, alá- és fölérendeltségi viszonyok a szeretet nélküli emberi kapcsolatok kínzó képét mutatják…
Hogy miről szól a Pardes? Röviden: semmi könnyen elmesélhető konkrétumról nem szól, hanem egyszerűen Mindenről beszél.
A belga Peeping Tom, Gabriela Carrizo és Franck Chartier 2000-ben alapított táncegyüttese három, tartalmilag összefüggő darabot mutatott be a Nemzeti Táncszínházban: Az eltűnt ajtót, Az elveszett szobát és A rejtett padlót.
Az előadáson az volt a legnagyobb dilemmám, hogy melyikért rajongjak jobban.
Kozma Johanna szelíden megkérdezte, hogy tulajdonképpen mi a baj ezzel a világgal, Tóth Laura azt válaszolta rá, kb. az, hogy ilyen.
