Török Ákos: Önvédelem tánclépésben
farkas d. gergő: mama; Sub.Lab.Pro / Jenna Jalonen: DŌJŌ/ Trafó /
Egy fiatal kortárs táncalkotó legújabb munkája és egy még fiatalabb pályatárs friss bemutatója szépen példázza a szcéna tágasságát.
Egy fiatal kortárs táncalkotó legújabb munkája és egy még fiatalabb pályatárs friss bemutatója szépen példázza a szcéna tágasságát.
A darab úgy férkőzik a befogadó közelébe, hogy közben jelzi, nem akar semmi különöset mondani, közölni, nem vár tőled mást, mint azt, hogy jelen legyél.
…nem játszik rá a furaság és a cukiság faktorra, nem komolykodik és nem is idealizál. Nem tesz úgy, mintha mindig mindenki a legnagyobb örömmel akarna és tudna egymáshoz közeledni és egymáshoz érni.
A társadalomban sem, mint ahogy kozmikus körülmények között, a világmindenségben sincs biztonságban az ember, el is fog pusztulni.
…a meztelen koreográfus például metaforaként sem utolsó. Itt-ott kicsit mégis tuningnak hat.
Az előadást indító, meglehetősen teátrális szeretkezésnek van egy kiemelt pillanata: amikor a női és a férfi test egymás mellett állva egyetlen ponton ér össze, és mint elhajló, vékony fatörzs dermednek mozdulatlanságba.
Bámulatra méltó a táncosok teljesítménye. A különbözőség és az egység tökéletes harmóniáját teremtik meg a színpadon.
Koreai vendégelőadás tradicionális és modern táncokkal.
…olyanok, mint egy templomi kórus elvadult ifjúsági tagozata – vagy éppen brüsszeli bakkhánsbakfisok a Rocky Horror Pictures Show remake-jében. Ez is egy show-ba oltott, látványos szabadságharc, csak rock and roll és horror nélkül.
A különböző kulturális hátterek szinte mindennap adnak egy sorsot a női testeknek. Ezeket a személyes vallomásokat állítja színpadra a koreográfia…
Horváth Csaba és Duda Éva előadásában az is közös, hogy a jeleneteket egy-egy emberpár fajsúlyos története/jelenléte keretezi.
Juronics Tamás és Kulcsár Noémi koreográfiái a Budapest Táncfesztiválon.
…elképesztő alázat, kirobbanó energia, káprázatos technikai tudás egyedi, sajátos egyvelege teszi hitelessé az alkotások összes percét, részletét. Mindenki úgy táncol, mintha minden mozdulaton az élete múlna.
Két előadással vendégszerepel a Nagyvárad Táncegyüttes, vendégek Kubából, és érkezik a Susanna Leinonen Company.
… igen, érzéseket így kell tánccal megjeleníteni, fájdalmat művészkedés nélkül eltáncolni.
Ha úgy alakul, hogy egy előadást többször nézhetünk meg, éljünk vele, mert príma lehetőség összehasonlításra, tapasztalatgyűjtésre, tanulásra.
Egy lány és egy fiú ki akar lépni a maga uniformizált, bigott vallási fundamentalista közegéből, az emberi jogaikért, a szabadságukért, a szerelmükért lépnek fel, de hiába…
Kozma Attila új koreográfiájának címe: A szerelem hatalma. Főszereplői pedig a középkorból érkeznek: a történelem egyik leghíresebb szerelmespárja, Abélard és Héloise.
Frenáknál egyszerre adott egy mozdulatlan, metafizikai struktúra, és benne az ember, aki saját tökéletlen ember-volta miatt szükségszerűen kénytelen gondolkodni, kételkedni, törekedni és megtöretni – vagyis mozogni.
„Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de úgy hatott rám az előadás, hogy sírhatnékom volt, miközben valamiért boldognak éreztem magam.”